Mit jelent, ha túl erős a vérzésed?
Mit jelent, ha túl erős a menstruációs vérzésed, esetleg még túl hosszan is tart? Fáradékonyság, vérszegénység, levertség, teljesítménycsökkenés, dekoncentráltság, rossz hangulat? Ez vajon alkati kérdés, vagy örökletes? Lehet rajta változtatni?
Sok menstruációs „zavar” megoldásaként javasolják a fogamzásgátló tabletta szedését. Ez kb. olyan, mintha egy műszeren kiiktatnánk a visszajelző rendszert, ahelyett hogy megoldanánk azt, amire visszajelzést ad. Nem fogok orvosi és tudományos hátteret szolgáltatni, táplálkozási praktikákat ajánlani, se egyéb, természetes, vagy nem természetes szereket javasolni, hogy eltüntessük a jelenséget. A célom, hogy megfigyeljük ezt. Tanuljunk meg kommunikálni a tettünkkel, értsük meg a testünk működését, jelzéseit és kerüljünk egészen intim viszonyba önmagunkkal.
Mi lehet a túl erős vérzés hátterében?
A teljesség igénye nélkül említek néhányat, történeteken keresztül, hogy nagyobb rálátásunk legyen, de tudni érdemes, hogy minden eset egyedi eset. Ezeket a példákat nem lehet mindenkire ráhúzni. Mindig az egyént kell figyelembe venni. A menstruáció egy véráldozat az élet oltárán, mely záloga az élet továbbvitelének. Amikor túl sok vért veszítünk, akkor valamilyen veszteség miatti fel nem oldott bűntudat működik a háttérben.
Ha ilyen témában keresnek fel, általában ezen indulunk el. Mi van az eltúlzott véráldozat bemutatásának hátterében? Az egyik gyakori dolog az abortusz. Rengeteg ítélet, nézőpont van ezzel kapcsolatban.
Gyakran mondják azt a nők, hogy ez neki nem okozott problémát. Egyáltalán nem akart gyereket, nagyon rosszkor jött, nem volt megfelelő a párkapcsolata, nem volt időszerű, teljesen lehetetlen lett volna a gyerek bevállalása, túl fiatal volt, nehezek voltak az anyagi körülményei, 2-3-4 gyerek mellé már nem akarta. A gyerek vállalása lett volna felelőtlen döntés. Ezek mind észérvek és magyarázatok, melyek a lelkünk számára egy cseppet sem meggyőzőek.
Sőt az észérvek gátolják, hogy kezeljük a bűntudatot, ezzel lenyomjuk azt mélyen a tudattalanban, s a test jelzi, hogy valami feloldatlansággal szembe kellene néznünk. Rengeteg ítélet és nézőpont övezi ezt a témát. Míg vannak, akik azért harcolnak, hogy a nőknek igenis legyen joga az önrendelkezésre, eldönthessék, hogy mi jó nekik és mi nem, addig vannak, akik azzal jönnek, hogy gyilkosság, élet és isten ellen való, bűnhődés jár érte. Vajon melyik a megszilárdultabb nézőpont ezek közül? Vajon minden észérv ellenére, teljesen érzéketlenek tudunk maradni azzal, amikor egy bennünk megnyilvánuló és általunk világra jönni vágyó életre nemet mondunk? A rengeteg érv és magyarázat, pont ezt akarja elnyomni.
Krisztina története.
Férjétől való különköltözése után pár hónappal teherbe esett egy olyan új kapcsolatban, ami az akkori zűrzavaros életében, inkább kikapcsolódásul, támaszul szolgált, mint mély köteleződésül. Egy pillanatig sem volt kétséges, hogy mi lesz a döntése, hisz két gyermeke és a válása, költözés, bizonytalan kezdődő kapcsolat mellett fel sem merült a baba megtartása. Meglepő módon az új partnere viszont vállalta volna. Így a döntés egyedül az övé volt. Végig kísértem a folyamaton. Tudatosítottuk, hogy mi történik, oldottuk a bűntudatot, kommunikáltunk a lélekkel, elengedés, megengedése az érzéseknek, a fájdalomnak, a veszteségnek, a gyásznak. Úgy tűnt egy teljesen tudatos folyamatként történik minden. A beavatkozás után hamar be is állt a ciklus, azonban a túl erős vérzés, ami azelőtt nem jellemezte őt, mégis jelezte, hogy valami nem oké. 8 hónap elteltével újra ránéztünk. Kiderült, hogy döntéséért kizárólag csakis önmaga, teljesen egyedül vállalta a felelősséget. Visszaadtuk a felelősséget a férfinak. Hiszen ő is jelen volt, mikor létrejöhetett a megtermékenyülés. Azon kívül, hogy azt mondta vállalná, semmilyen hátteret nem tudott biztosítani, ami egy gyermek születéséhez elengedhetetlen. Visszaadtuk a felelősséget a bébinek. A bébinek, aki olyan kapun kopogtatott, ahol teljesen biztos volt, hogy nem léphet át, és talán létének értelme pont ez volt önmaga számára. Ha az én életem történései egy magam által választott és megírt történet, akkor ez őrá is igaz. Visszaadtuk a felelősséget Istennek. És igen, most lehet felhördülni, de valójában, itt most hitrendszerekkel dolgozunk. Vagyis, ha nem történhet semmi az ő akarata nélkül, akkor ebben az ő akarata is megnyilvánult. Nem felelősséghárítás történt, hanem mások helyetti felelősség átvállalásának a visszaadása. A következő hónaptól már helyre állt a menstruációs ciklus és nem is tért vissza többé a jelenség.
Ildikó története:
Amikor eljött hozzám, keresgettük mi lehet nála. Se abortusz, se semmilyen személyes megélt veszteség, se vetélések… Aztán egy kezelés alkalmával elmesélte, hogy amikor még nem volt szabályozva Magyarországon az otthonszülés, de egy joghézag lehetővé tette, hogy ez mégis megtörténjen, egy bába mellett segédkezett alkalmanként. Történt két alkalommal is, hogy szülés után erős vérzés lépett fel. Erről nem tehet senki, a szülések 10%-ánál megtörténik, orvosolni egyszerű, ha időben foglalkoznak vele. Otthonszüléseknél ilyenkor az anyát kórházba szállítják. Míg azokban az országokban, ahol az otthonszülés legális, ebben semmi extra nincs. Nálunk azonban ilyen esetekben jött a felelősségre vonása a jelenlévőknek és egy szörnyű megalázás, megszégyenítés sorozat. Emiatt a bevett szokás az lett, hogy míg a segítők mentőt hívtak az anyához, mire a mentő kiért, ők leléptek. Két ilyen eset után úgy döntött, többet nem vállal ilyen kockázatot, viszont óriási bűntudata volt, hogy részt vett benne, hogy támogatott valamit, amiben nem lehet biztos, hogy jó, helyes, vagy, hogy senkinek nem lesz semmi baja, végül, hogy ebben az állapotban ott kellett, hogy hagyják az anyát, holott ez volt az előre megbeszélt forgatókönyv arra az esetre, ha fellép ez a komplikáció. Vagyis a szülőnő vállalta ennek kockázatát így ebben a formában.
Ebben az esetben a bűntudat, egy nőtársának a cserbenhagyása, elbujdokolás a felelősségre vonás elől, mintha valóban bűnt követett volna el. Itt is szükség volt a felelősségek visszaadására, valamint korábbi és kollektív női fájdalmak, szenvedések átvételének feloldására.
Judit története:
Juditnak volt 4 abortusza. Gondoltam, na, helyben is vagyunk.. Majd azt mondta, neki biztos, hogy nem ez okozza a problémáját, mert egyrészt, már előtte is ez volt jellemző rá, amióta csak menstruál, másrészt, pedig neki az abortusz meg sem kottyant. Igaz a műtétek után mindig bent tartották a túl erős vérzés miatt, de ő ilyen típus, az egyik szülésénél is majdnem elvérzett. Az abortuszainál pedig egyszerűen direkt bele sem gondolt, hogy ez egy terhesség. Úgy tekintett rá, mint egy szemölcs eltávolítás, hogy érzelmileg ne hasson rá és ez sikerült is, soha nem volt emiatt bűntudata. Kiderült, hogy az édesanyjának is volt vagy 10 abortusza. Itt jön be a tudattalan mintakövetés, valamint sorsközösség vállalás a kollektív bűnözésbe, majd felvállalása a kollektív bűnökért a bűnbocsánatot a véráldozat által.
A kollektív bűnök felvállalása általi véráldozat jelensége ennél a tünetnél gyakoribb, mint gondolnánk.Nőként összekapcsolódva közös a küldetésünk és közös a sorsunk. Átéljük mások vesztésegeit, fájdalmait és próbáljunk magunkon keresztül gyógyítani a világ összes nőjét, a világ összes méhét és megvigasztalni az összes némán síró gyermeket, kik soha nem jöttek világra általunk.
A gyógyulás a bűntudat feloldásában rejlik. Ha elismerjük, hogy minden csak egy választás, és mindenkinek van választása. Társteremtők vagyunk. Visszavonni, ahol bűnösséget kiáltottak ránk, vagy mi saját magunkra, vagy ahol mi magunk tettünk tűnőssé másokat. Felvállalni a feladatainkat, de nem túlzott áldozatot vállalni valamiféle homályos bűnök vezekléséül.
Ahogy a cikk elején írtam, minden eset egyedi. Ha túl erős a vérzésed, de a cikkben leírtakból semmi nem fogott meg, semmiben nem ismertél magadra, az teljesen rendben van. Nincsenek klisék, vagy általános dogmák. Egyedi esetek vannak. Minden eset egyedi még akkor is, ha sok hasonlóságot lehet felfedezni benne.
Ha szeretnél rálátni a saját működésedre, vagy, ha magadra ismertél a leírtakban, örömmel állok rendelkezésedre.