A Matriarcha
A kép amit választottál a Matriarcha archetípusához tartozik.
A Matriarcha a vezető nő, a női vezető. Talán épp ezt éled, vagy az ő minősége tudna a leginkább támogatni.
A Matriarcha az a nő, aki hitével, tetteivel a nagyobb jót szolgálja.
A közvetlen családról és hozzátartozókról való gondoskodás helyett egy nagyobb cél, vagy nemes ügy támogatása, táplálása és határozott, de nőies irányítása jellemzi.
Ideje lehet a lelki éléskamrádat feltölteni, ami azt jelenti, hogy vedd sorra mindazt a tudást, sikereket, eredményeket, melyek idáig beértek az életedben. Ismerd el ezeket, gyönyörködj bennük, mint az őszi betakarítás után üvegekbe eltett gyümölcsökben a teli boros hordókban, mely a bőség megélésével ajándékoz meg. Ez adja a Matriarcha egyensúlyát, magabiztosságát, kiegyensúlyozottságát és erejét.
Gyakran csak megyünk előre anélkül, hogy meg-megállnánk egyes mérföldköveknél, hogy megünnepeljük mindazt amit addig elértünk, létrehoztunk, teljesítettünk.
Támogathat ez a minőség akkor is, ha vezető pozíciót töltesz be, de a férfias vezetési stílus megterhelő, vagy idegen számodra. Ebben az esetben is a saját tudásod, képességed és eddigi tapasztalataid lajstromba vétele segíti az önbizalom helyén maradását, miközben megőrizheted nőies, tápláló mivoltodat.
Ha úgy érzed, hogy a lelki éléskamrád üres, ha nem látod, hogy miket vehetnél sorra, mint eredmény, siker, kérd meg a hozzád közel álló embereket, hogy mondják el, mit értékelnek benned, milyen erényeidet látják, mik azok a dolgok, amikben sikeresnek látnak. Fogadd be ezeket és gyakorold önmagad elismerését.
Kérd a lelki, szellemi és fizikai bőséget az életedben.
A Nő 12-szer prémium csoportban minden hónapban egy új archetípussal foglalkozunk.
Játékokkal, feladatokkal, kihívásokkal, gyakorlatokkal integráljuk az életünkbe mindezt egy női körben, ahol az összetartozás, a támogatás, a megtartó erő, az őszinte megosztások nagyban hozzájárulnak ezek elmélyítéséhez.
Vajon melyik archetípus jellemzi még az életedet?
Melyik lenne most leginkább támogató a számodra?
Melyik lenne az, amit ha magadhoz ölelnél, nőiségeden esett sebek begyógyulnának?
Melyik az, ami jelen van az életedben, de annyi bírálat és ítélet éri, hogy nem tudod az erőforrásait a magad számára táplálóvá tenni?
A Lány, a Szűz, a Vérnővér, a Szerető, az Anya, a Bába, az Amazon, a Matriarcha, a Papnő, a Varázslónő, a Vénség, vagy a Sötét Anya?
Szeretettel invitállak meg Téged is erre a közös utazásra.
Csatlakozni szeretnék a csoporthoz!
Egy összegben
- 12+1 archetípus zoom
- Oldások, tisztítások
- Szertartások
- Megosztó beszélgetések
- Nőiséget kiteljesítő gyakorlatok
- Női kör találkozók
Csoportos kedvezmény
3 főtől- 12+1 archetípus zoom
- Oldások, tisztítások
- Szertartások
- Megosztó beszélgetések
- Nőiséget kiteljesítő gyakorlatok
- Női kör találkozók