Szimbiózis az anyánkkal
Megtestesülésünk első stádiuma a magzati létünk. A születésünk előtti életünk, illetve a születésünk pillanatai szoros összefüggésben van az édesanyánkkal, aki a testében hordoz minket. Az anyatermészet nem fukarkodott azzal, hogy ez a lehető legjobban működjön mindenki javára.
Talán mindenki emlékszik a régi tápszer reklám szövegre, “Ami jó a babának, jó a mamának…..” Ezt akár meg is fordíthatnánk, ami jó a mamának, jó a babának. Vagyis az anya ösztönösen kívánni fogja, vágyni fogja azokat a dolgokat, ami a baba optimális fejlődését szolgálja. A várandósság elején megjelenő álomkór szükségszerű, hiszen az anya teste óriási munkában van, embert teremt. Az energiák erre összpontosulnak, és az alvással óvja a felesleges lelki és fizikai terheléstől. A kívánósság garantálja, hogy a baba megkapja azokat a tápanyagokat, amikre leginkább szüksége van.
Ösztönösen távol tartjuk magunkat ilyenkor az ártó érzelmektől. Ezt az érzékenységünk garantálja, egészen apró dolgokon is elérzékenyülünk, megkönnyezünk, így a környezetünk is jobban óv bennünket. Vagyis a szimbiózis teljes. A magzat biztonságban fejlődhet, növekedhet az anyaméhben, ami számára még az egység állapota, nem kapcsolódik a duális világhoz. Nincs sötét, világos, hideg, meleg, kint és bent, fent és lent. Számara az édesanyja jelenti az univerzumot, ami mindenhol ott van, ami körülveszi, amiben létezik. Ez egy idilli, ha úgy tetszik, áldott állapot!
Ha az anya nem figyel ezekre a belső hangokra, dacol az alvás és pihenés igényével, nem táplálkozik megfelelően, sokat szorong, aggódik, akkor a magzatban már itt rögzülhetnek olyan minták, lenyomatok, melyek az életében megmagyarázhatatlanul jelen lesznek. Vagyis az univerzum nem biztonságos.
Ez az univerzum 9 hónapig jelenti a mindenséget. Ami a kezdetben paradicsomi állapot volt, a végéhez közeledve kezd kényelmetlenné, szűkössé válni, ami arra késztet bennünket, hogy továbblépjünk valami nagyobb felé, valami új felé, ami a további növekedésünknek, fejlődésünknek teret biztosít. Elérkezik a pillanat, mikor leadjuk a jelzést, hogy készen állunk és az anya teste a tökéletes szimbiózisnak köszönhetően segítő módon reagál, elindul a szülés.
Határozott, ritmikus összehúzódások készítik fel a babát arra a jófajta stresszre, ami a változás véghezviteléhez szükséges. A hormonok csodálatos összjátéka pedig nem csak abban segítenek, hogy az életkapu kinyíljon, hanem abban is, hogy mindeközben anyát is babát is ellássa endorfinnal, ami egy belső morfinszármazék, aminek köszönhetően a fáradtságos munka, erőfeszítés ellenére is jó közérzetet biztosít és oxitocinnal, ami a kötődés, szeretet, szerelmetesség érzetet alakítja ki, mely felkészít az anyánkkal és a világgal való első találkozásra.
Egy elképesztő intenzív, semmihez nem fogható, a világot a sarkaiból kiforgató transzformációs folyamat ez. A szimbiózis az anyatermészet által itt is tökéletes. Az anya, azt a mozgást, azt a testhelyzetet, azokat a segítőket, azokat az impulzusokat fogja vágyni, ami a babának a lehető legoptimálisabbá teszi a világrajövetelt.
Leggyakrabban itt történnek meg azok a beavatkozások, vagy azok láncolata, amik ezt a szimbiózist megtörik. Ez egy rendkívül kényes egyensúly. Nagyon sérülékeny. Elég egy szó, egy ártalmatlannak tűnő körülmény és hiba csúszik a gépezetbe. Elég egyetlen momentum, hogy az anya és a baba közötti szimbiózis felboruljon. Itt a magzat megélése, hogy anyám, vagyis az univerzum nem támogat. Egy nagyon egyszerű példa:
- Kitolásnál a függőleges testhelyzetekben a gravitáció a barátunk, a kijárat felé húz bennünket. Egy hanyattfekvő testhelyzetben a gravitáció az ellenségünkké válik, vagyis anyának is a gravitáció ellenében is kell dolgoznia, illetve a baba azt éli meg, hogy “anyám szívatnak. Stop.” Lejtmenet helyett hegymenet. az univerzum nem támogat.
- Ha az anyát leszedálják a saját testi érzékeléséről, a baba magára marad, jelzéseit nincs aki vegye. “Az univerzum nem hall meg” Ha az anya természetes oxitocin termelésébe beavatkoznak mesterséges oxitocin adagolással, az endorfin csap is bezárul. Az anya fájdalmát tudják csillapítani, de a magzatét nem csillapítja semmi. Ez már az “univerzum büntet” kategória.
Születési mátrixunk ezen szakasza meghatározza az anyánkkal való bizalmi viszonyunkat, illetve az univerzummal való viszonyunkat, hisz itt még a kettő egy és ugyanaz.
Mit jelent ez az életünkre nézve?
- Ha születésünkkor sérült ez a folyamat, az életünk során állandó konfliktusunk lehet egyfelől az anyánkkal, másfelől bizalmatlanságunk lehet az univerzum támogató erejében.
- Jelen lehet az az érzés, hogy nehezített pályán vagyunk. Ami másnak könnyedén megy, az nekünk sokkal több küzdelem árán valósul meg.
- Vállalkozásainkban megrekedhetünk, elfáradhatunk, mielőtt elérnénk a vágyott eredményeket, vagy neki sem vágunk védve magunkat a fájdalmaktól, kudarctól.
Mit lehet tenni ha ez az eset áll fenn?
Kiváló születés élmény feldolgozó módszerek vannak, melyek segítenek rálátást adni ezekre a mintáinkra és felülírni azokat. Begyógyíthatók a sebek – ezek egy része “spontán is gyógyul” – feloldhatók a testbe zárt traumák, s bár a minta marad, de a gátoló bénító hatása megszűnik.
Ezzel szemben, ha a folyamat a maga csodálatos, természetes útján lezajlik, az első kihívás élménye, az “érdemes nekivágni az ismeretlennek”. Nem tudom mi vár rám, de az univerzum segít, támogat. Megkapom azokat a segítségeket, amik erőt adnak (endorfin), nyitott szívvel, szeretettel üdvözli a világ a változásomat, elismerés és csodálat vár az út végén (oxitocin), a céljaim harmóniában vannak az univerzummal.
A születési minták feloldása egy valódi transzformációs folyamat, mely során a fájdalmas, korlátozó lenyomatainkból erőforrást kovácsolunk. Rendeződhet az édesanyánkkal való viszony, férfiak esetén a nőkhöz való viszony, nők esetén a szüléshez, anyasághoz való viszony. Vállalkozó kedvünk megnő, legyen szó egy konkrét vállalkozásról, új munkahelyről, költözésről, kapcsolatról, vagy akár válásról. Az újdonság, az ismeretlen félelmek és szorongás helyett kíváncsiságot és felfedező kedvet ébreszt.