Születni kín, vagy diadal?

Az anyaméh a paradicsom magzati létünk során. Egy darabig. Bár egyre határozottabban formát öltve, de mégis a duális világon kívül. Egyre csak növekedünk úgy, hogy semmit nem kell tennünk érte. El vagyunk látva a szükséges táplálékkal, körül vesz bennünket egy védőburok és lubickolunk az áldott állapotban. Nincs sötét, világos, nincs hideg, meleg, nincs kint és bent, lent és fent, nincs múlt és jövő, nincs én és te. Egység van. Csak totális jelen van.

A 9 hónap felétől azonban van egy fura jelenség. Egy pici szorító érzés. Enyhe, hamar el is múlik, de újra, meg újra jelentkezik, mintha jelezni akarna valamit. Ezeket hívjuk jósló fájásnak. És igen, jövendöl számunkra valamit. Elkezd felkészíteni a nagy útra. Olyan ez, mint egy edzésterv. Megedzi a baba szívét a várható jófajta stresszre, így nem váratlanul fog rátörni. Egyre gyakoribb jelentkezése, erőteljesebbé válása jelzi, hogy közeleg az ideje valaminek.

Ezek az összehúzódások egyre fokozzák az érzést, hogy az eddig oly tágas és minden jóval ellátó otthonunk bizony kezd egyre szűkösebbé válni. A fejlődés és a növekedés biztos jele ez, hogy elkezd kényelmetlenné válni az addigi áldott állapot. Vajon hányszor van ez pont így a későbbi életünkben?

Az érdekesség, hogy a kutatások, már egyre inkább azt igazolják, hogy nem a méh veti ki a gyermeket, hanem a gyermek adja le a jelet, hogy indulhat a buli, amire az anya szervezete reagál és elindítja a megfelelő hormonok csodálatos összjátékát ahhoz, hogy anya és gyermek teljes szimbiózisban részt vegyen létünk első és legalapvetőbb kalandjában, a születésben. A babának nem sok dolga van, mint kivárni, hogy az anya teste kinyissa kapuit és utat engedjen számára az életbe. Minden külső körülmény az anyát befolyásolja. Az ő érzelmei, az ő felkészültsége, megengedése, transzformálódása lesz a legnagyobb hatással a folyamatra.

Hiszen az anya van kapcsolatban a külvilággal, ő tudja megítélni, hogy a kiválasztott hely a születésre biztonságos-e, az őt körülvevő emberekben bizalma van-e, hogy a teste képes megbirkózni a misszióval. Minden anyát ért frusztráció gátolja, lassítja, nehezíti a baba világra jövetelét.

Bármennyire is kevés lehetősége van a babának bármit is befolyásolni ebben, mégis ez lesz az ő első küzdelme, az első fejesugrása az ismeretlenbe. Az anyai megélés és baba megélése bár két külön történet, mégsem különül el teljesen egymástól. Amikor egy szülésnél komplikáció van, riadalom, félelem, azt a baba is megéli. Az egész teste sejtszinten memorizálja az élményt. Miért is? Mert ez lesz az, ami majd az élete változásaiban kíséri. Az első benyomás jelentősége itt is érvényben van. Ez fogja meghatározni, hogy mennyi bizakodással, vagy mennyi félelemmel, szorongással nézünk a változások elébe.

Születni kín, vagy diadal? A születésünk folyamatát a nagy Anyatermészet nem bízta a véletlenre. Minden tökéletesen ki lett találva. Mivel a születésünk mintája minta az élet élésére is, hát nem fukarkodott a lehetőséggel, hogy ez egy olyan megélés lehessen, ami az egész életünkben erőforrásként szolgál.

Nézzük, hogy is nézne ez ki ideális esetben:

Az anya nem fél a szüléstől, mert tudja, hogy a női test erre lett teremtve. Tudja, hogy tudja és maximálisan bízik a testében. Maximálisan bízik az ősanya erejében. Készen áll, hogy totális megengedésbe kerüljön a folyamattal, megnyíljon és utat engedjen az életbe gyermekének, világra hozza őt. Mindeközben a gyermek átéli, ahogy az egyre erősödő és gyorsuló összehúzódások, mint egy erős hullámzás préseli kifelé. Amíg a kapu nem nyílt meg teljesen az összehúzódások a baba fejével végzik el az ostromot. Amíg a magzatburok ép, addig van egy vízréteg, egy buborék féle, ami valamennyit tompít ezen a nyomáson. Ebben a helyzetben, minden apró momentumnak jelentősége van. Ha már nincs ott ez a védő buborék, a fej közvetlenül nyomódik a méhszájhoz. Gyakori eset, kicsit keményebb, de belefér. Ahogy megnyílik a kapu, az anyánál megérkezik egy ellenállhatatlan késztetés arra, hogy kitolja a babát. Az összehúzódások ereje minden addiginál erőteljesebbé válnak, mégis az addigi passzivitás most aktivitásba fordul, így a cselekvésbe fordított energia, figyelem, megkönnyíti az intenzitás elviselését.

A baba, elindul, keresztül a csontos medencén, bejutva a szülőcsatornába, hogy aztán leküzdje az utolsó akadályt is, ami a gáton való átjutás. Egy ügyes segítő szakember, vagy egy jól megválasztott kitolási testhelyzet ezt is sérülésmentessé tudja tenni. Mindeközben folyamatosan eljut hozzá az anya teste által termelt oxitocin és endorfin, ami nem elhanyagolható módon járul hozza a baba és az anya megéléséhez is.

Az életünkben oxitocin termelődik szeretkezés, szoptatás és szülés során. Talán feltűnik az összefüggés. Minden esetben jelentős a kötődés, a szerelmetesség érzete, az öröm, az intimitás. Ez az a hormon, ami az anya és baba első találkozását oly gyönyörűségessé teszi, hogy amikor ránézünk a kis duzzadt szemű, csatakos, csúcsfejű bébikénkre, úgy érezzük, hogy soha csodálatosabbat a világon még nem láttunk és vélhetően ez az, ami miatt a baba először meglátva édesanyját tudja, hogy csodásabb istennőt még nem hordott hátán a föld. Az endorfin egy belső morfin származék, ami az öröm és elégedettség érzetét kelti. A későbbi életünk során a fizikai teljesítmény, sportolás közben tapasztalhatjuk legegyszerűbben áldásos hatását, de például endorfin termelődik akkor is, mikor erős paprikát eszünk. Így van az, hogy vannak akik sportfüggők, de vannak akik az erős ízeket érzik kihagyhatatlannak a mindennapos étkezésükből.

Szülés, születés alatt pedig ez az a hormon, ami ez erős fizikai igénybevétel ellenére is azt az érzetet kelti, hogy minden oké. Ha semmi nem avatkozott bele ebbe a folyamatba, akkor a nagy megpróbáltatás egy örömteli, diadal érzetével zárul. Ebben az esetben a minta az, hogy nem kell félni a változástól. Minden segítségek megkapok hozzá, minden engem szolgál, van erőm, képes vagyok fejlődni, növekedni, továbblépni, szintet lépni úgy, hogy közben minden és mindenki más is erőre kap általa, fejlődik és örömtelibbé válik. Nem szükséges ragaszkodnom a régihez, hiszen az új, új csodákkal vár, új felfedezni valókkal, új lehetőségekkel.

Mi történik akkor, ha valami beavatkozik ebbe a folyamatba?

Ez nagyon sok minden lehet. Az anya félhet. Félhet attól, hogy végig tudja-e csinálni, bizalmatlan lehet a saját testét illetően, félelmet kelthetnek benne a körülmények. Teljesen mindegy, hogy logikusan biztonságos egy kórházi környezet, ha az őt körülvevő emberek nem azok. Ha ijesztő zajok veszik körül, akár más szülésének a végighallgatása. Ha nem kedves az orvos, a szülésznő, ha bárki benézhet, bemehet a szülőszobába pl takarítónő, ismeretlen csecsemős nővér más ismeretlen szakemberek stb.

Ebben az esetben ösztönösen nem fogja akarni megnyitni teste kapuit, hiszen a világ nem biztonságos ahhoz, hogy ott és akkor megszülje gyermekét. Ilyenkor jön a “rásegítés”, vagyis infúzióban adnak oxitocin hormont, hogy siettessék a folyamatot.

Innen kezdve, mindenkinek fájdalmasabbá válik a folyamat, hiszen az anya által termelt oxitocin mellé termelődik az endorfin, az infúziós mellé már nem. Az egész elkezd benehezülni. Az infúzió miatt lehet, hogy az anyát lefektetik, ami a baba előrehaladását megint csak nehezíti. Mikor végre nagy nehezen megnyílik a kapu, a szülőcsatornán áthaladás is küzdelmesebbé válik. Előfordul, hogy beakadás van, beszorulás. Ilyenkor vákuummal, vagy fogóval segítenek a kijutásban, ha vállak akadnak el a csontos medencében, akkor gyakori, hogy kulcscsont töréssel érik csak el a kijutást.

Sajnos rutin még mindig és nagyon nagyarányú, hogy az utolsó akadályként ott lévő gátat felmetszik, hogy gyorsítsák a kijutását a babának. Talán még ilyen egyszerűen leírva, részletezés nélkül is átjön, hogy ez a fajta próbatétel nem a diadal érzetét hozza el.

Ez a kínok közt születés. Egy eltorzult születésélmény. Ez az eltorzult minta lesz a mintája az életünk változásaira. Így lesznek változások, amikbe bele sem ugrunk, ezzel védve magunkat a fájdalomtól. Lesznek változások, melyek mindenképp bekövetkeznek, de hozva a mintákat sok szorongással, beszorultság érzettel, fejfájással fog járni. Megjelenhet légszomj, irreális félelmek és ezek miatt a vállalkozó kedvünk is korlátozódik.

Ha mégis belevágunk dolgokba, sokkal könnyebben adjuk fel az első akadálynál, mert bekapcsol a lehetséges fájdalom, veszteség kockázata. Ezért inkább maradunk és ragaszkodunk a régihez. Úgy érezhetjük, hogy a változás az, ami meggyötör, ami veszteségekkel, sérülésekkel  és fájdalommal jár mindenkinek, ami után hosszú időbe telik, míg újra rendeződnek a dolgok és újra erejűnk teljébe kerülünk. Bizalmatlanok vagyunk a minket körülvevőkkel és tartunk attól is, hogy kárt okozunk másoknak a saját változásunk, változtatásunk igényével.

• Ha csak kicsit magunkba nézünk, vagy szétnézünk a világunkba, akkor ez a világ, milyen születés élményekről tanúskodik? 

Megoldás kettő is van:

1. Megelőzés! Tegyünk meg mindent azért, hogy gyermekeink úgy születhessenek, hogy az számukra diadal legyen, és úgy lehessenek győztesek a világban, hogy azzal mindenki nyer.
2. Ismerjük fel és írjuk felül a születési mintánkat. 

Mi utalhat arra, ha erre szükséged lenne? A teljesség igénye nélkül:

• Félsz a változástól.
• Szorongással tölt el a kockázatvállalás gondolata
• Indokolatlan bűntudat érzete
• Szezonálisan megjelenő depresszió, letargia
• A bizonytalan nagyobb helyett szívesebben vállalod a biztos keveset. 
• Minden változásban a veszteség lehetőségét látod, vagy azt mérlegeled elsőként
• A végsőkig ragaszkodsz a régihez, a megszokotthoz
• Aggályos helyzetekből, mint pl korlátozó munkahely, párkapcsolat, csak akkor távozol, mikor kirúgnak.
• Az ismeretlen félelemmel tölt el
• A változásaidban magányt élsz meg.
• Halálfélelem
• Rettegsz a szüléstől

Nem ér véget itt a születési mintánk. A következő írásom arról fog szólni, hogyan hat életünkre a születésünket követő 1 óra, 1 nap. “Világra érkezni, avagy biztos jó buliba jöttem? Tartsatok velem!