Vérnővér

A kép amit választottál a Vérnővér archetípusához kapcsolódik.

A serdülőkor utáni fiatal felnőttkor, tízes évek vége, húszas évek eleje, amikor a lányok együtt falkába járva váltják meg a világot, buliznak, az egymáshoz való kapcsolódás még meghatározóbb, mint a páros elköteleződés, még akkor is, ha van párkapcsolat.

A könnyed női barátságok, kapcsolódások, világmegváltó tervek, amik akár bolondosak, naivak is lehetnek a világban való bizalom, bizakodás okán. Hordozzák magukban a bármi lehetséges optimizmusát.

Visszaköszönhet ez az időszak ha az a maga idejében valamiért elmarad, de az is lehet, hogy erőforrást tudsz meríteni belőle a mostani „komoly felnőtt” életedhez. Talán ennek a korszaknak a szabadsága a felelőtlensége, a felfedező, kalandvágya támogatna most az életedben.

Segítségedre lehet egy régi barátnős társaság, bulizás, kirúgni a hámból, megváltani a világot, csacsogni és nem törődni semmivel. Akárcsak egy napra.

Ehhez az archetípushoz kapcsolódhat a női rivalizáció, illetve a nőkkel való nehézkes barátkozás, ha annak idején barátnővel kapcsolatosan éltél meg elárulást, kibeszélést, visszaélést, vagy ha a kiszemelt fiút épp a legjobb barátnőd csapta le a kezedről.

Ilyenkor szükség van ennek begyógyítására, hogy újra bizalommal tudj nőkhöz kapcsolódni, akár munkahelyi, akár családi, vagy baráti környezetben.

Ebben segítségedre lehetnek női csoportok, női körök, ahol rehabilitálódhat benned a korai rossz tapasztalat.

Női létünk során különböző női minőségeket élünk meg, akár többet is egyidőben. Ezek a női minőségek teremtő alkotó energiákkal járulnak hozzá az életünkhöz, ami ha tudatossággal párosul egy kiteljesedettebb női létet élhetsz meg az életedben, a mindennapjaidban.

A Nő 12-szer prémium csoportban minden hónapban egy új archetípussal foglalkozunk.

Játékokkal, feladatokkal, kihívásokkal, gyakorlatokkal integráljuk az életünkbe mindezt egy női körben, ahol az összetartozás, a támogatás, a megtartó erő, az őszinte megosztások nagyban hozzájárulnak ezek elmélyítéséhez.

Vajon melyik archetípus jellemzi még az életedet?
Melyik lenne most leginkább támogató a számodra?
Melyik lenne az, amit ha magadhoz ölelnél, nőiségeden esett sebek begyógyulnának?
Melyik az, ami jelen van az életedben, de annyi bírálat és ítélet éri, hogy nem tudod az erőforrásait a magad számára táplálóvá tenni?
A Lány, a Szűz, a Vérnővér, a Szerető, az Anya, a Bába, az Amazon, a Matriarcha, a Papnő, a Varázslónő, a Vénség, vagy a Sötét Anya?

Szeretettel invitállak meg Téged is erre a közös utazásra.

Csatlakozni szeretnék a csoporthoz!